Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kalapács alatt a filmtörténet híres ruhái

Több száz filmes relikviát bocsát árverésre november elején az amerikai Julien's aukciós ház. A kikiáltási tárgyak között a filmtörténet meghatározó produkcióinak kosztümjei is szerepelnek. A filmrajongók többek között Ginger Rogers, Julie Andrews, Marilyn Monroe vagy Judy Garland által viselt darabokat vásárolhatnak meg.

0 Tovább

Friss divatcsillagok Hollywood egén

Hollywoodban minden évben tűnnek fel új színésznők. Némelyek befutnak, filmsztárokká válnak, mások átnyergelnek a tévére, míg vannak olyanok, akik eltűnnek a süllyesztőben.  Az, hogy végül kiből lesz sztár, sok összetevőn múlik.  Többek között fontos, hogy az illető milyen imázst tud maga köré építeni, mennyire érdekli személyisége a sajtót. Ebben fontos szerepet játszik megjelenése, öltözködése. Mi most összegyűjtöttük azokat a fiatal színésznőket, akik nem csupán tehetségükkel, de megjelenésükkel, öltözködési stílusukkal is felhívták magukra a figyelmet 2012-ben.

Andrea Riseborough

A 31 éves brit színésznőt a magyar közönség a Hajrá boldogság! és a Ne engedj el című filmekből ismerheti, de ő játszotta az egyik főszerepet Madonna W.E. című filmjében. Az elegáns szépség kifinomult, ötvenes éveket idéző stílusával hívja fel magára a figyelmet.

Felicity Jones

A 29 éves brit színésznőt láthattuk egy kisebb szerepben a Chéri - Egy kurtizán szerelme című filmben, ám az igazi áttörés a vásznon még várat magára. A divatvilág azonban már felfigyelt rá, hiszen szerepelt már Burberry hirdetésben és egy Dolce & Gabbana kampánynak is az arca volt.

Jennifer Lawrence

A 21 éves amerikai színésznő Hollywood legnagyobb ígérete, hiszen nagyon hamar meggyőzte a kritikusokat, hogy nem csupán gyönyörű, hanem roppant tehetséges. A Winter’s Bone – A hallgatás törvénye című filmért Oscarra jelölték, és azóta olyan gigaprodukciókban tűnt fel mint az X-Men: Az elsők vagy Az éhezők diadala. Jennifert a divatszakemberek is imádják, az Oscar gálán viselt vörös Calvin Klein ruháját sokan dicsérték.

Léa Seydoux

 A 26 éves francia színésznő ügyesen lavírozok a francia filmek és a hollywoodi szuperprodukciók között. Amerikai karrierjét a Becstelen brigantik című Tarantino mozi indította el, de azóta forgatott Woody Allennel (Éjfélkor Párizsban), illetve játszott a Mission: Impossible – Fantom Protokoll című legújabb részében. Léa a francia stílust csempészi be Hollywoodba. Vonzerejére a Prada is felfigyelt, hiszen Candy illatának az arcává választotta.

Rooney Mara

A 27 éves amerikai színésznő a Social Network – A közösségi háló mozival robbant be Hollywoodba, majd a A tetovált lány amerikai változatában eljátszotta Lisbeth szerepét. Az extravagáns karakter nem állt messze a színésznőtől, hiszen ő maga is kedveli az extrémebb ruhákat és a testékszereket. Igazi üde színfoltként, a kemény nő új megtestesítője lehet Hollywoodban.

0 Tovább

womentrend

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek